Emma Donoghue: A szoba

Emma Donoghue dublini születésű kanadai regény-, novella- és drámaíró műve a New York Times szerint „a 2010-es év egyik legjobb regénye”.




Janne Teller: Semmi


Janne Teller dán írónő, aki gazdasági és politikai pályáját hátrahagyva 1995 óta foglalkozik irodalommal. A Semmi című ifjúsági regénye Dániában 2000-ben jelent meg, és meglepő kegyetlensége miatt nagy port kavart.

 

Elizabeth George: A nagy szabadítás - Lord Lynley felügyelő esetei

Keldale ódon házainak és a házaknál is régebbi titkainak idilljét most a Scotland Yard detektívfelügyelőjének, egyúttal Asherton nyolcadik őrgrófjának érkezése zavarja meg. Lynley-t, valamint az eléggé visszataszító modorú Barbara Havers őrmestert azért küldték a helyszínre, hogy kinyomozzanak egy véres gyilkossági ügyet, ami teljesen feldúlta ennek a békés vidéknek a mindennapjait. Mert a kövér és csöppet sem vonzó Roberta Teysre a vasárnapi ruhájában, az ölében egy fejszével a tanyájuk csűrjében találnak rá, a lábai előtt apja lefejezett holttestével. A lány csak annyit mond: "Én voltam az. És nem bántam meg.", aztán nem szólal meg többé.
De ahogy Lynley és Havers egyre mélyebbre hatolnak ebben a sötét útvesztőben, és felfedik ennek a látszólag nyugodt angol falunak a titkos botrányait és elképesztő bűnügyeit, úgy kerülnek egyre közelebb a megoldáshoz - és szembesülnek közben saját életük kínzó rejtélyeivel is.




Beszédes hazugságok

A törvényszegéstől az ígéretek megszegéséig: hogyan hazudunk, és hogyan bukhatunk le? Izgalmas fejezettel, az érzelmek és a nonverbális kommunikáció terén végzett kutatásainak legfrissebb eredményeivel bővült Paul Ekman világszerte nagy sikerű könyve, a Beszédes hazugságok. A szakembereknek és laikusoknak egyaránt lebilincselő élményt és hasznos tudást kínáló könyvből az olvasó megismerheti, hogy a testbeszéd, a hang és az arckifejezések hogyan árulkodnak a hazugságról, ugyanakkor miért képesek mégis megtéveszteni még a profi hazugságvadászokat - akár bírákat, rendőröket, különleges ügynököket vagy a titkosszolgálat munkatársait - is. A most megjelent, javított kiadás az elméleti ismereteken és az érdekfeszítő történelmi és irodalmi példákon túl, a gyakorlatban is jól hasznosítható segítséget nyújt a hazugságok felismeréséhez és leleplezéséhez. A szerző ezekből a gyakorlati elemekből építette fel két önképző programcsomagját, amelyek egy-egy órás egyéni tréning formájában arra is lehetőséget adnak, hogy ki-ki begyakorolja a szinte észrevehetetlenül árulkodó mikro-arckifejezések, illetve az olyan, veszélyes jelek felismerését, amelyek erőszakos cselekedetek elkövetésének szándékára utalnak. [A könyv] gazdag és praktikus összefoglaló a hazugságról, a megtévesztés leleplezéséről, emellett kitér etikai kérdések beható elemzésére is. Paul Ekman neves kutató, a Paul Ekman Group igazgatója. A dalai lámával közösen írt kötetén kívül tizenkét további könyv, köztük a szakmai körökben is nagy elismeréssel fogadott Feltárt érzelmek szerzője. Az ő kutatására épül a Hazudj, ha tudsz sorozat. Ekman a University of California professzor emeritusa, aki a San Francisco-öböl régiójában él.

Paul Ekman - Beszédes hazugságok



Pauline Gedge: A Látó

Hui, a Kétszer Született látó és gyógyító lesz. A fáraó igényt tart szolgálataira, amit busásan honorál: Hui komoly vagyonra tesz szert, s a királyi udvarban is nagy befolyással rendelkezik. Az istenektől ajándékba kapott képességéért azonban nagy árat kell fizetnie: soha nem ismerheti meg a szerelmet, élete örök magányban telik, csak szemlélője lehet mások boldogságának. A Látó mindennapjai a betegek gyógyításával telnek, ám egyszer a fáraó azt követeli Huitól, hogy fejtsen meg egy a fiára, Thotmeszre vonatkozó álmot, amely azt mutatja meg, ki lesz a Hórusz Trón örököse. Hui csak vonakodva engedelmeskedik, és hamarosan rádöbben, a fáraó és fia azt várja tőle, hogy álomfejtésével Amon tisztelete helyett a napisten, Ré elsőbbségének kultuszát támogassa. A Látó ezzel belesodródik a palotán belüli hatalmi ármánykodásba. Hui fél, hogy elveszti anyagi biztonságát, ezért azt mondja, amit elvárnak tőle, s az igazság elhallgatásával veszélyezteti Egyiptom jövőjét. Az istenek azonban szeretik Huit, gondoskodnak róla, és adnak neki még egy lehetőséget a megigazulásra. Hui tisztában van azzal, hogy élete a vége felé közeledik, de azzal is, hogy csak ettől az időtől kezdve járul hozzá Egyiptom történetéhez.


Pauline Gedge - A Látó

Charlaine Harris: Halottnak a csók

Az igaz barát nem iszik a barátjából. Gyilkosság történt. Sookie egyik kedves rokonát megölték. A hír mindenkit meglep, hiszen Hadley vámpír volt. Eltűnésének éjjelén a vámpírkirálynő hozzáment Arkansas királyához, és minden jel arra mutat, hogy a rokonnak köze volt mindkettőjükhöz. Mi több, birtokába jutott valami, amire sokaknak fáj a szemfoguk. Sookie épp indulni készül, mikor feltűnik a színen Quinn, a vértigris, aki már az első randevún bajba keveri szíve választottját. Charlaine Harris magával ragadó bestsellerében mesterien népesíti be világunkat vámpírokkal, nem kevés humorral és izgalommal fűszerezve. "Pikánsan pokoli"- Dallas Morning News



Charlaine Harris - Halottnak a csók


Bernard Girard: A Google modell a menedzsment forradalma

Stanfordból jöttek, mesterségük címere matematikus, informatikus. Sergey Brin és Larry Page persze Kaliforniában maradt, és céget alapított egy algoritmusra. Az algoritmust Larryról Page Ranknek nevezték el (és az internetes oldalak rangját jelenti), a céget pedig Google-nak, ami egy jó nagy szám neve, azé, amelyben az 1 után 100 nulla áll. Hogy nemcsak a nagymennyiségű adatban való keresést oldották meg hatékonyan, hogy innovatív megoldásaiknak még mi magyar egyszerű internetezők is folyamatos haszonélvezői vagyunk, az rendben van, de a pénzkeresés is nagyléptékben sikerült nekik. Ám erről inkább pletykák, mintsem korrekt elemzések szólnak. A Google vállalatvezetési gyakorlatát ez a könyv a világon elsőként tárja fel. Hatását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az amerikai kiadást az Amazon olvasói egyöntetűen csillagos ötösre értékelték. Összefoglalót kapunk azokról a szokatlan, forradalmian újnak tekinthető aspektusokról, ahogy a céget alapították, ahogy a gyors vállalatfejlődést kezelték és kezelik, ahogy a pénzügyi válságra reagáltak. Új típusú munkaszervezés, új munkaerő-toborzás, új marketingeszközök az alapjai az új technológiának, amelyben a közönség, az internetezők kritikája, a nyitottság és az önkontroll egyképp szerepet játszik. A 20. század vállalatvezetési mintáját a Ford T-modelljének futószalagon való gyártása forradalmasította. A 21. század életképes vállalatainak pedig nem árt alaposan szemügyre venni a Google-modellt. A szerző a könyv második kiadását jelentős mértékben aktualizálta, tekintettel arra, hogy a piac gyorsan változik, hogy olyan új szereplők jelentek meg, mint a Facebook, és hogy maga a Google is erőteljesen reagál minden újdonságra. A könyvet egy olyan fogalmi rendszer is gazdagítja, amely a Google ikonná vált 12 vállalatvezetési módszerén alapul, és amely minden típusú gazdasági társulatnál alkalmazható.


Bernard Girard - A Google modell a menedzsment forradalma
CÍMLAP . ..I . . ZENE . ..I . . FILM . ..I . . SZÍNHÁZ . ..I . . KÖNYV . ..I . . MÚZEUMOK . ..I . . KÖZÉLET

IMPRESSZUM....-...MÉDIAAJÁNLAT....-...PROGRAMOT AJÁNLOK

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player



Édesötös - csak semmi szerelem
Budapest, Liget Színház - 2012. február 25. szombat, 19:00

Édesötös - csak semmi szerelem





Utódok (The Descendants)
színes, feliratos, amerikai filmdráma,
115 perc, 2011


Következő






Back and Forth -
8 művész Londonból

Budapest, B55 Kortárs Galéria
február 16. - március 17.


Következő




Emika (Ninja Tune/UK)
Budapest, A38 Hajó
február 23., csütörtök, 21:00


Emika



Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player





Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player


  • CÍMLAP
  • ZENE
  • FILM
  • SZÍNHÁZ
  • KÖNYV
  • MÚZEUMOK
  • KÖZÉLET