Janne Teller: Semmi

Janne Teller dán írónő, aki gazdasági és politikai pályáját hátrahagyva 1995 óta foglalkozik irodalommal. A Semmi című ifjúsági regénye Dániában 2000-ben jelent meg, és meglepő kegyetlensége miatt nagy port kavart.


A megtévesztően ártalmatlannak tűnő kis kötet borítóján legfölül egy faág látható – a Semmi tragikus eseményeit beindító nyolcadikos fiú, Pierre Anthon ugyanis egy fára mászik fel, onnan csúfolja barátait, miután „semminek sincs értelme, ezért semmit sem érdemes csinálni” felkiáltással kivonul az iskolából. A könyvborító alsó felére különös holmik kerültek, tekergő kígyótól kezdve egy feszületen át egy koporsónak tűnő tárgyig. Ez a Fontos Dolgok Halma, amit Pierre osztálytársai kezdenek el gyűjtögetni egy elhagyatott fészerben, hogy bebizonyítsák a nihilista fiúnak: igenis van, aminek van értelme. Ezért minden gyereknek le kell mondania valamely kedves tárgyáról, áldozatot kell hoznia – cserében legközelebb ő nevezheti meg, ki melyik cuccát áldozza fel és tegye be örökre a Fontos Dolgok Halmába. Csakhogy a kérések egyre gonoszabbak, ami megrázó végkifejlethez vezet.
 
A Semmit hazájában először betiltották, majd kötelező olvasmánnyá tették. Azóta világszerte ismert lett, színdarab is készült belőle. 
 

forrás: est.hu


CÍMLAP . ..I . . ZENE . ..I . . FILM . ..I . . SZÍNHÁZ . ..I . . KÖNYV . ..I . . MÚZEUMOK . ..I . . KÖZÉLET

IMPRESSZUM....-...MÉDIAAJÁNLAT....-...PROGRAMOT AJÁNLOK


  • CÍMLAP
  • ZENE
  • FILM
  • SZÍNHÁZ
  • KÖNYV
  • MÚZEUMOK
  • KÖZÉLET