Trafó Kortárs Művészetek Háza
“A Trafó intézmény, épület, tér, közeg, vibrálás, intellektuális kaland, kockázat, lehetőség. Ház, amely a kortárs művészeteké. Hely, ahol táncról, színházról, képzőművészetrôl, irodalomról, zenéről szól az élet.[…] Hely, ahol az emóció az átlagosnál több teret enged maga mellett az absztrakciónak. Hely, amelyen keresztül kitekinthetünk a világra.”
A Trafó mára fogalommá vált a művészetek iránt érdeklő budapestiek körében, de híre messze túlterjed a főváros, sőt az ország határain is. Nem is csoda, hiszen egy sajátos, meglepetésekben gazdag kulturközpontról van szó, ahol minden nap izgalmas színházi előadások, kreatív képzőművészeti programok, igényes koncertek várják az érdeklődőket. A Trafó egyediségét hűen tükrözik megalakulásának körülményei is.
A kezdetekről
Az 1990-es évek elején a Francia Intézet segítségével egy francia anarchista művészeti csoport érkezett Budapestre, akik egy nyári művészeti fesztiválra kerestek üresen álló épületet. Magyarországi kapcsolataik révén nyomára bukkantak a Liliom utcában álló üres transzformátor háznak.
„Az anarchista művészeti fesztivál híre természetesen azonnal bejárta a várost, így jutottam el magam is az elhagyott trafóházba, ahol éppen Török Ádám készült koncertre. Még ma is emlékszem, a levegőben egy kiszuperált autóbusz lógott daru kampóján. Az épület tárva-nyitva állt, terei szabadon bejárhatóak voltak. Megdöbbentő világ tárult az arra látogató szeme elé, hiszen a szemét és a roncsok tömkelege az utcát is elborította. Mindez az akkor is működő Tűzoltó utcai gyermekklinikától 50 méterre! Mintha egy más világba csöppent volna az ember a nagykörút közvetlen tőszomszédságában!” (Szabó György, a Trafó igazgatója)
A szecessziós épületben sorra követték egymást az előadások, koncertek és kiállítások. Amikor az épületet újra bezárták, a Budapesti Önkormányzat fontos lépésre szánta el magát: megvásárolta a házat, hogy teret adjon a kortárs kultúrának, így a legendás Andrássy úti Fiatal Művészek Klubja (FMK) jogutódjaként 1998 őszén megnyílt a mai kornak megfelelő, többfunkciós, magas színvonalon felszerelt, kortárs művészeti központ: a Trafó Kortárs Művészetek Háza.
Mi a Trafó?
A 90-es évek végén a művészet innovatív-alternatív vonala önálló megjelenési lehetőségét kereste a maga őszinte és saját jegyeit felvállaló környezetben. Erre, szerte a világban, a legkézenfekvőbb lehetőséget az elhagyott ipari épületek jelentették. Az ipari épületek nagy részét a városi élet rendszerint integrálja, a város „körbenövi”, jó közlekedési infrastruktúrát fonva sokuk köré. A transzformátor épületének ipari szecessziós homlokzata is ennek az integrálódásnak, a környezethez való illeszkedés igényének a következménye.
Az eredeti funkcióhoz kapcsolódó transzformátor szó megőrzése kézenfekvőnek tűnt, mert tömören kifejezi a szervezők legfőbb törekvését: átalakítani és hatni, transzformálni. Ez a hely a budapesti kulturális élet modernizációjának szándékával jött létre. E döntéssel az épület múltja deklaráltan és felvállaltan részesévé vált az új funkciónak. A név választása őszinteséget sugároz - múlt és jelen szolgálja egymást. A Trafó könnyen értelmezhető metafora, megjegyezhető, frappáns név. Fontos szempont volt az is, hogy a „trafó” szó kimondása a külföldiek számára sem okoz gondot.
Nemzetköziség és profil
Nehéz kellőképpen érzékeltetni azt a nemzetközi várakozást, ami a Trafó megszületését kísérte. New York polgármestere gratuláló oklevelet küldött a megnyitó napján, a hollandok azonnal fesztivált szerettek volna rendezni, a finnek, a szlovének és a svédek nemzeti napokat terveztek az épületbe, a svájciak mielőbbi együttműködést szorgalmaztak, nem is említve az angolokat, a németeket és a franciákat. Lehetőségekben nem volt hiány, ráadásul a nemzetközi produkciók tudatos választása a program kiegyensúlyozásának egyik fontos eszköze.
A Trafó kezdettől fogva az érett alkotások megismertetésére helyezte a hangsúlyt. A szervezők nem a kezdő művészek munkáinak bemutatását tűzték ki célul, hanem a már „próbákat kiállt”, kiérlelt stílusú, saját nyelvezettel bíró alkotókét, akik műveikkel komoly sikereket értek el itthon és a nagyvilágban.
Végül egy olyan intézmény született, amely ötvözi a színházi működést a profi próbahely megteremtését célzó elképzelésekkel, miközben egyszerre ad teret táncművészeti, képzőművészeti, zenei projekteknek, nemzetközi együttműködéseknek, a legkülönfélébb műfajok találkozásának.
Ha jól működik, a Trafó nem lehet más, mint az adott kor, külső szemlélő számára is könnyen felismerhető lenyomata, amely egyszerre jelzi a művészeti élet aktuális állapotát és generálja annak változását. És ha így tekintjük, akkor a Trafó lényegében nem is színház, tánchely, koncert-tér vagy galéria, hanem olyan oktatási intézmény, ahol hazai és nemzetközi „tanárok” kerülnek kapcsolatba a befogadásra hajlandó „diákokkal”.
A bizonyíték
A Trafó programjainak innovatív jellegét, oktatási szerepét és nemzetköziségét mi sem bizonyítja jobban, mint egy válogatott májusi programkínálat.
A hónap elején a mutatkozik be a hazai közönségnek a SPACE Színház öt ország koprodukciójában létrejött előadása: A felhő, mely már műfaját tekintve sem megszokott: docufiction, azaz (ál)dokumentarista krízisszínház. A darab afféle megemlékezési műsor, szappanopera, köztéri hangjáték és közös, nagy beszélgetés étellel-itallal a világ dolgairól. Mindez élő zenével és rengeteg statisztával.
Május 14-én kerül megrendezésre a 18. budapesti Pecha Kucha locsi-fecsi est, mely Tokióból indult világhódító útjára, és ma már több mint kétszázhatvan várost érint. A Pecha Kucha olyan nyílt fórum, amelyen fiatal tervezők, alkotók, művészek találkozhatnak és mutatkozhatnak be egymásnak illetve az érdeklődőknek. Hat perc negyven másodperc áll egy-egy előadó rendelkezésére ahhoz, hogy pörgős, lényegre törő előadással kápráztassa el a közönséget. Ezúttal építészeti, képző- vagy előadóművészeti projektek, fesztivál-, kiállítás-, installációtervezetek kerülnek terítékre, de várható olyan világjobbító szándék is, amely arra irányul, hogy egy kicsivel jobbá, élhetőbbé tegyük környezetünket.
Május 19-én pedig Budapestre látogat a brazil Membros Company erősen politikai, szociológiai ihletettségű táncbemutatója: a Fabre. A társulat hat fiatal táncosa – akiket Taís Vieira koreográfus és Paulo Azevedo politológus gyűjtött maga köré az elmúlt években - a társadalmi viszonyok erőszakra építő, felszín alatti, rejtett dinamikájával szembesíti a nézőt, miközben a díszletet alkotó üres fehér tér, illetve a fehér fal a dél-amerikai városokon eluralkodó szociális apartheid brutalitását, a kirekesztettséget idézik.
A cikkben felhasznált anyagokat a rendelkezésünkre bocsátotta:
Juhász Dóra
sajtó - szakmai kommunikáció
Trafó - Kortárs Művészetek Háza
1094 Budapest, Liliom u. 41.
www.trafo.hu